A táncnak a falusi ember életében meghatározó
szerepe van. A táncos mulatságok alkalmával ismerkedtek
meg és barátkoztak össze a fiúk a lányokkal,
itt kezdõdtek, néha végzõdtek szerelmek. Táncalkalmaink
egy éven belõli elrendezõdésébol is adódik,
hogy szokásaink nagyrészét a táncok alkalmával,
a táncház közvetlen közelében sajátították
el ifjaink.
Csíkszentdomokos Felcsík legnagyobb községe. A település
nagy területet foglal el, tízesekre osztott ami õsi határvédõ
jellegébõl adódik. A tízesekre tagoltság
falunk életében egymástól függetlenül
muködõ táncházakat eredményezett. Így
történhetett meg, hogy századunk elején falunkban
évente 5 - 6 táncház mûködött.
A táncos alkalmak egy éven belül két idoszakra oszthatók:
"zöld farsang", a nyári (Pünkösdtol Adventig
terjedo idõszak) mulatozások, bálok idõszaka, és
a "fehér farsang" (Vízkereszt-január 6- napjától
Húshagyókeddig), mulatozásokban, bohóságokban
igen gazdag idõszak. Megjegyzendõ, hogy télen a kevesebb
munka miatt több lehetõség, alkalom adódott a táncra,
és ha figyelembe vesszük a farsangi hétköznapok fonóit,
melyeknek vége legtöbbször táncban csúcsosodott,
és nem egyszer reggelig tartott, elmondhatjuk, hogy régi fiataljaink
sokat és valószínuleg nagyon jól táncoltak.
Természetesen nyáron is voltak "táncok", de ezek
kizárólag a hétvégékre szorultak a nyári
mezei munkák miatt.
Vidékünk mindvégig római katolikus és mint
olyan, megtartja a vasárnapot . Ez a nap jelentette a szebbnél
- szebb szõttes ruhák, a büszke legények zsinóros
harisnyáinak, zekéinek, mellényeinek felvonultatását.
Mindenki: öreg, fiatal szentmisére vonult, majd a "piactéren"
sétálgatott; be-betértek a kocsmába is. Mintegy
varázsszóra tûntek el innen, de újra megjelentek
délután két óra körül a táncházban
a fiúk, lányok. Egy keveset táncoltak, de a lányoknak
hat órára haza kellett menniük. Segédkeztek a napi
munkák elvégzésében, s ha jött a legény
kéreztetni vagy miután a lány kérezett el a barátnõjével,
este visszamentek a táncházba, folytathatták a mulatságot.
Abban a ruhában táncba menni amelyben misére jártak
tilos volt azidõben foleg, mert "óvni kellett a szép
gúnyát, mert az sok kõtésbe került".
A táncházba elõbb mindig a legények gyültek
be. Beszélgettek, idogáltak, akinek pedig pénze és
kedve volt rendelhetett egy " zsukát" a muzsikástól.
Nálunk zsukának nevezik a férfitáncokat. Mindenkinek
saját zsukája volt, amit nála idõsebb legényektõl
vagy idõsebb emberektõl "lopott" (tanult), s azt a maga
ízlése, egyénisége szerint "testhez állóvá",
élvezhetõvé alakított.
Így jutunk el oda, hogy egy, vagy más legényes tánc
említésekor egy hatalmas anyagot szükséges átnézni
és rendszerezni, mely táncanyagot 1996 - ban már kihalás
fenyeget, mert táncos öregeink sorban halnak el.
A táncházban a lányok megjelenésével megpezsdült
az élet. Egyre sûrûbben táncoltak zsukákat
a fiúk, a jobb táncosok inkább akkor, mikor legtöbb
lány láthatta. Közben "hejszát", vagy éppen
"kezest" rendeltek a zenésztõl. Ezekbe a táncokba
az egész táncház fiatalsága bekapcsolódhatott.
Mikor mindannyian begyültek, elkezdõdött a bál - a zenészek
táncrendeket húztak; két rend tánc között
egyesek mindig kimentek "csillagot számlálni" (udvarolni,
csókolózni). Akinek nem volt szeretõje igyekezett felhívni
magára a figyelmet: odament a zenészhez és újabb
zsukát rendelt (megfizette), amit csak neki játszottak, egyedül
járt el, és ez jó alkalom volt, hogy bemutassa ügyességét
egy - egy lánynak. A jó táncos legény mindig könnyebben
talált szeretõre.
A sok táncos mulatság, összejövetel széleskörû
ismerkedési lehetõségeket nyújtott a falu fiatalságának.
"Nem is volt olyan sok öreg legény a faluban, mint ma, mindenki
meglelte a párját." (boldog emlékû Timár
Mihály bácsi)
A szünet után újabb táncrend következett. Egy
táncrenden belül tübb tánc kombinációja
lehetséges: lassú csárdás (lassú magyaros)
- sebes csárdás
lassú németes (keringõ) - sebes németes (sebes polka)
csárdás - cepper
keringõ, tangó (századunk 2O-as éveitol táncolt
táncok)
lassú németes, szökõs, cepper
A zenészeket egy egész évre szerzõdték le,
nem pénzzel, hanem javakkal (fával, búzával, kenderrel,
pityókával stb.), szolgáltatásokkal fizették
meg. Az akkori faluban egy zenésznek nem is igen volt szüksége
sok pénzre, a megélhetéshez szükségeset a zsukáló
legények busásan megfizették. Ugyanígy történt
a táncház, mint helyiség bérének kifizetése
is.
Ezt, a rendszerint lakatlan házat egy évre a táncot rendezõ
kezesek, vagy "táncrendezõ gazdák" kérték
és feleltek érte. 1923 -ban felépült a községháza,
és ebben az épületben lévõ terem lett az ezután
rendezett bálok színhelye. Ez a táncházak fokozatos
kimúlásához vezetett. Manapság is rendeznek elvétve
táncházat a fiatalok, de a mostani "dugott bál"
sem értékben, sem élményben nem összehasonlítható
õsével.
Amint említettem, a faluban 5 - 6 táncház muködött.
Ebbõl az következik, hogy legalább hat "zenészbandának"
kellett léteznie. Ezek szórakoztatták a fiatalokat - bálok
alkalmával , valamint az év során katonának bevonuló
"regutákat", a "katona vacsorának" nevezett
mulatság során, nem beszélve az egy év távlatában
rendezett esküvõket- zenével.
A bálterem felépítése a zenész bandákat
is érintette. Egyre kevesebb és minõségben egyre
gyengébb zenekarok születnek.
Manapság Sinka Sándor prímás neve említésre
méltó, kinek felesége, Duduj Rózália ütõgardonnal
kíséri zenéjét. Régebben még jellemzo
volt a kéthúros gardon használata, újabban (195O
- 197O ) a négyhúros gardon , a bogo és a cimbalom tartozott
még a "banda" kellékeihez. Általános viszont
a háromtagú zenekar : hegedu, kontra, ütogardon. A négyhúros
gardon minden húrját ugyanarra a hangra hangolták ( D ),
kivéve a vékonyat, amelyiket "csipegetni" kellett, és
egy oktával magasabban szólt mint a többi húr.
Duduj Rózália egész családja felmenõ ágon
prímás volt : Duduj Lajos (édesapja) , "Vak"
Ádám (nagyapja) , Duduj Miki (testvére- ma is él)
, ifj.Duduj Lajos (testvére- ma is él), ifj. Duduj Ádám
(öccse- ma is él).
Az idõsebb emberek ma a következõ táncokat ismerik
és táncolják:
A. Legényes táncok:
a. Kezes
b. Lassú csárdás (lassú magyaros)
c. Gyors- és sebes csárdás
C. Polgári táncok :
1. Lassú németes
2. Sebes polka
3. Cepper
4. Gólyás
5. Öreg zsidó
6. "Hadd el te, kicsike..."
7. Változtatós
8. Ezen táncokkal kibõvítve táncolták a "hétféle"(hétféli)
táncot is.
D. Lánctáncok : Héjsza
E. Népi erotika csoportjába sorolandó táncok: -
Örömanya tánc, Medvés.
A bálokban, lakodalmakban, katona vacsorák alkalmával
táncolt táncok feloszthatók: legényes táncokra,
páros táncokra és láncszerû körtáncokra.
Egy másik felosztási lehetõség a táncok régiségét
venné figyelembe. Eszerint léteznek régi stílusú
táncok, valamint újstílusú, és polgári
táncok.
A polgári táncok két úton érkeztek vidékünkre:
a legtöbb, mesterséget tanuló legény Brassóban
inaskodott és az ottani szász , városi táncokat
megtanulta, amelyeket személyisége, ízlése szerint
"felcsinosítva" hozott haza. Egy másik hatás
az elsõ- és a második világháború
során érkezett falunkba (vagy talán az 1848-as forradalom
és szabadságharc idején). Ennek gyönyörû
példája a "kozácska" vagy "orosz zsuka".
Évszázados hatásként tárgyalhatjuk és
mint nagyon fontos tényezõ, meg kell említenünk a
tényt, hogy falunk közössége határõrzõ
életmódot folytatott, minek során állandó
kulturális hatások érték Moldva irányából.
A héjsza is ebbõl az irányból érkezett: formailag
és figurálisan is sok hasonlóságot mutat a gyimesi
héjszával, de a moldvai szerbával is. Egyénisége
viszont megvan és ha azoknál szegényesebb is, de említést
kell tennünk róla.
A. Férfitáncok:
1. Magyarországi ( székely verbunk ) :
A táncot pihenõ lépésekkel vezetik be és
építik fel úgy, hogy hangulatában egyre inkább
fokozódjon. A pihenõ lépések után következnek
a csapásolások . A pihenõlépések bokázó,
dobogtató figurákra épülnek. Ezek lehetnek helyben,
vagy oldalt, lehetnek hátul keresztezett lépéssel, vagy
éppen elõl keresztezett lépéses figurák.
Szabály az, hogy bizonyos táncstruktúrák után
lezárják a figurákat. Három figura után már
lezáró figura következik. Példaként nézzük
meg a leggyakrabban használt figurákat : - oldalt, hátul
csapásolt figura, vagy éppen elöl csapásolt figura
és lezárás
- szokás egy taps után mindkét lábra rácsapni
többször és ezeket a figurákat lenthangsúlyos
zárással befejezni. Lehet bokázó vagy csapásolt
lezárás, vagy lehet lenthangsúlyos lezárás.
A taps ritmusa lehet fõhangsúlyos, de legtöbbször esztámos.
Némelykor a táncos egy dobogtató motívum után
a földre ereszkedik féltérdre és a mozgás befejeztével
a földre csap. Minél több figurát ismert a táncos,
annál többet tudott kommunikálni.
A székely verbunk nem csoportos tánc, hanem egyéni, minek
elõadásmódja függött a táncos ízlésétõl
és tánctudásától. A táncot követhette
a lányok csujjogtatása ( minálunk "rikoltása"
) ami feleselgetés jelleget is ölthetett. (Nemcsak a legényes,
hanem a páros részben is .)
Pihenõlépésként kezdhettek az úgynevezett
rövid zsukálással vagy dobogtatóssal, vagy éppen
bokázással.
A "zsuka" megnevezés nemcsak a verbunkoló férfi
figuráit jelenti, hanem bármilyen (páros tánc közben
is ) figurázást, dobogtatást amit a táncos alkalmazott
tánca ízesebbé tétele érdekében .
2. Féloláhosok :
Domokoson több féloláhos dallam ismeretes. A táncos
a dallamot saját ízlése szerint választja. Erre
építi fel táncát.
A legényes táncok egy bizonyos rend szerint folytak le . Amíg
be nem gyûltek a lányok a táncba, addig a legények
a "mozsikások" elõtt táncoltak. Az volt a szokás,
hogy fizettek a zenésznek, mondván : pl." Húzd el
a Kedves Árpádét !" Mindenkinek saját zsukája
volt. Ezek közül legjobban a Kedves Árpád bácsi
tánca maradt meg legtisztábban, sot Csíkjenofalván
is ismernek az övéhez hasonló figurákat.
A táncnak van egy gerinc és egy lezáró része
. Ez is pihenõ, sétálós figurával kezdõdik.
A táncos csak késobb kezd el csapásolni, de mindig, minden
figurát le is zár. A féloláhosok közül
ez a tánc hasonlít leginkább a székely verbunkhoz.
Kedves Árpád bácsi a zsukáját egy úgynevezett
korobjászka dallamra járta. (Semmi köze a Gyímesben
héjszának járt korobjászka dallamához. Dallama
a moldvai csángóknál Banu'Maracinii nevezetû táncdallammal
azonos.) Dobogtatással kezdte. Figurarendszere nem túl gazdag:
dobogtatás (zsuka) lezárással, hátul keresztezett
lépés, ennek szimmetrikus megismétlése bokázó
lezárással, ennek kétszeri vagy négyszeri megismétlése.
Elõrehaladással, csapásolással is járták:
jobbal elõre lép, bal lábat jobb kézzel megüti,
bal lelép, jobb lábat jobbkézzel szárközépen
megüti, bal lelép, bal lábszár közepét
megüti, jobb lábbal elõre rúg (meg is érheti
a földet), majd boka, jobbkéz ballábat és balkéz
jobblábat üt és lezár, majd újból hátul
keresztezett figurák következnek lezárással.
Van olyan is, aki a táncot úgy kezdi el, hogy dobogtat jobbra-
balra, jobbra- balra, majd taps és oldalt lábütéssel
folytatja, oldalt bokatájt üti meg a csizmát, majd két
taps után a jobb lábát szárközépen megütve
fennhangsúlyosan zár ( Kurkó János bácsi
). Ezek közé a figurák közé is pihenolépést
alkalmaznak ami lehet hátul keresztlépéses figura lezárással,
vagy dobogtatás lezárással. Kurkó János bácsi
féloláhos táncának dallama más mint a korobjászka,
szerinte "Árgyelános", de Kiss Vilmos bácsi is
így nevezi a zsukáját annak viszont más a dallama.
A táncokat sokszor eltáncolva, "megízlelve" az
a véleményem , hogy Kurkó János bácsi tánca
is a korobjászka táncok közé tartozik.
Kiss Vilmos bácsi tánca két taps kívül lábütés,
két taps belül lábütés, majd két taps
és fennhangsúlyos zárással kezdõdik. Ezt
ismételgeti, pihenofigurákkal kombinálva. Körbe is
foroghat, majd jobb- bal- bal, bal- jobb-jobb, jobb- bal- bal, bal- jobb-jobb,
jobb- bal- bal, bal- jobb-jobb lépésekkel és jobb - bal-bal-
jobb-jobb- bal-bal dobbantásos zárással fejezi be, vagy
nagy bokazárással zár.
A "hátrajárós" dobogtatások, hátra-
vagy elõre keresztirányú lábfonások és
ritmusos ugrások kombinációja. Nagyon hangulatos tánc,
figurálisan leginkább a "kezes" anyagához hasonlít,
azzal a különbséggel, hogy ennél a táncnál
csak idõnként, tetszõlegesen ( de sorvégen ) zárnak
le.
3. Orosz zsuka :
Dobogtatással is kezdõdhet, vagy csak egyszerû
bedobbantással ( ütemre ). Nagyon kevés a csapásolás
és ami van az csak egyféleképpen történhet
: legtöbbször elöl , derékmagasságban, ugrással
és lábváltással kisérve. Gerincrésze
a két láb egymás után való csapása
, ami a kozáktáncból maradt fenn. Tímár Mihály
bácsi és Kalamár Imre bácsi táncolták,
ma már csak Timár Laci bácsi, kinek tánca már
szegényesebb figurálisan: hátul keresztezett lépést
táncol és lezár, közötte csapásol is .
Egyfajta orosz zsukát táncol Biró ("Zsukás")
Ágoston bácsi is , de az õ zsukájából
sok elem inkább a hátrajárós elemeibõl vétetett.
Manapság õ falunk egyetlen olyan adatközlõje aki még
jó erõnek örvend .
B. Páros táncok:
1. Kezes : Régi típusú párostánc.
Két dallamváltozata ismeretes, a dallamváltozatokhoz külön
- külön táncot járnak (Csak strukturális különbségek
vannak a két változat között, figurálisan megegyeznek.),
táncolni pedig táncolhatta két férfi is, vagy férfi
nõvel. Domokoson elõ - hátra irányítottan
járták, néha hátra fonott lépés figurával,
de Csíkszenntamásról ismeretes vállfogásos
változata is (ezt a figurát csak a második-" a barátok..."
- dallamváltozatra táncolták ) .
Olykor az egész bálterem népe sorba állt és
mindenki táncolta ezt a táncot. A párok egymáshoz
viszonyítva tükörlépéssel haladnak egy irányba
negyed dallamra, majd ellentétes irányba ugyancsak negyed dallamra.
Ezután féldallamra helyben dobogtatás és/vagy hátrajárós
figura következik. A Sinka Sándor által játszott kezes
dallam a régi réteghez tartozik, tempója, szerkezete az
ugrós kanásztánc kiséro zenéjére emlékeztet.
Az általunk jól ismert " a barátok , a barátok
facipoben járnak... " kezdetu dallam variánsa.
2. Lassú csárdás (lassú magyaros, csendes magyaros,
ádámos, jártatós )
Ezt a táncot mindenki tudta és táncolta a mulatságban.
Régen a lányok karonfogva körbe álltak "karimóba"
a zenészek mellé, majd jöttek a legények s kacsintással
vagy intéssel választottak párt maguknak és azzal
együtt "szöktek be" a táncba. A lassú csárdás
kezdése történhetett egyszerû, párhuzamosan
haladó csárdás lépéssel, vagy gyakrabban
azonos irányú haladással, majd kétlépéses
csárdással. A bekezdõ formulákat lennhangsúlyos,
belsõlábas forgás követi, mely csíkszentdomokosi
csárdás alapját adja. A csárdásban gyakori
a kiforgatás. A férfi jobb kar alatt balra forgat, a nõt
kiforgató lépése azonos a csárdáséval.
Irányváltás elõtt a férfi "kopogtatással",
dobogtatással jelezheti szándékát. Kopogtató
lépésként kontrásra (esztám) koppant sarokkal,
gyakabban talppal. A kiforgatás után foroghatnak azonos irányban
de lehet a kiforgatás (pörgetés) irányváltoztatás
is .Ritkábban, de néha elofordul, hogy a férfi a párját
akkor is kiforgatja jobb kar alatt, mikor hátrafelé forognak ballábas,
belsõlépéses forgással.
A lassú csárdás rendkívül egyenletes mozgás,
a táncoló pár szép, szinte lebegõ mozgással
forog. Ezt valószínüleg a forgásmód, illetve
a belsõ láb csosszanó mozgása adja.
Forgásmód : a férfi lapocka és bal felkar alatt,
a nõ jobb és bal felkarú forgással, de minden esetben
a férfi jobb, illetve bal oldalán, párhuzamos vonalban
helyezkedik el. ( a gyímesi táncokhoz hasonlóan ).
A lassú csárdást minálunk lassú magyarosnak
is hallottam említeni. A táncosok néha duplacsárdás
lépésnyit elõre-hátra jártatnak ( jártatós,
sétáltatós ) úgy, hogy a nõ a férfi
bal oldalára kerül. Ebbõl a táncmódból
egy hosszú kilépéssel indítják a forgást.
A tánc tempója enyhén gyorsuló, csárdássá,
majd sebes csárdássá fokozzák a zenészek
míg végül eszeveszett ritmusra táncol a bálozó
tömeg. Ilyenkor ha lehúzták, a tömeg kérésére
("Tódja' meg") általában ceppert szoktak játszani
a zenészek.
3. Gyors csárdás ( Friss csárdás,
sebes magyaros, sebes csárdás, gyorsmagyaros)
Azonos motívumokra épül mint a lassú magyaros. Annyival
mégis gazdagabb ez a tánc, hogy itt a férfi kinyitáskor,
valamint váltáskor ropogtathat ( dobogtat ) és figurázik.
A figurákat a párok összekapaszkodva is végezhetik,
egymással szemben, vagy gyakrabban egymás mellett. Általában
azokat a dobogtatásos, vagy csapásolásos figurákat
alkalmazzák mint a székely verbunkban. Ezalatt a nõ is
kopogtathat ( dobogtathat ) "zsukál" . Néha el is engedik
a párjukat és úgy figuráznak, zsukálnak.
(Ekkor már a tetõpontján áll a hangulat, friss a
ritmus ). Bele- belecsujjogtatnak . "Ez a párbeszéd"
feleselgetés jelleget is ölthet. Több pár is állhat
körbe és dobogtathat, zsukálhat.
C. Polgári táncok (lakodalmi táncok )
1. Sánta németes ( lassú németes):
Motívumaiban szinte azonos a keringõvel. Manapság sokan
össze is tévesztik azzal. Ritmusában kimértebb, fogásában
egészen elüt attól: a párok úgy fogják
egymást , mint a lassú magyarosban (zárt fogás).
Lassúbb tempóban táncolták mint a "kerengõt"
és néha ki is forgattak (jobb kar alatt ). A párok rendezetten:
egy sorban, körben helyezkedtek el, így táncoltak, a terem
közepe üres volt mint a "gólyásnál"
.
2. Sebes polka : szökõsnekis említik, a lassú németessel
egy táncrendben játszották, annak frisebb ritmusú
változata
3. Cepper : ( ceper, ceppel ) - tipikusan csíkszentdomokosi tánc.
Párosan, vállfogással körbe haladtak, majd ugrólépéssel
körbe forogtak. Gyakori az is, hogy több pár összefogontozik
és így dobogtat (zsukál).
4. Gólyás: (Elfogyott a mákos rétes - Hetven éves
öregapám most házasodik kezdetu dallamra)
Csoportos tánc, lakodalmakban, néha bál alkalmával
is táncolták kettõssorba állva, körbe haladva,
úgy, hogy a terem közepe üres maradt.
A férfi a nõt váll fölötti ölelésre
emlékeztetõ fogással tartja. A táncot két
páros lépéssel hátra fele kezdik, összezárják
a bokákat a második páros lépés után,
majd mindezt megismétlik elore is. ("Elfogyott a mákos rétes,
megmaradt a tál"). Ezt a sor lépést hátra és
elõre megismétlik (énutánam barna kislány
ne vágyakozzál). Ezután a refrénre ( gólya
, gólya, sárga lábú gólyamadár) a
férfi a nõt ki-be, ki-be fordítja, majd egyet (nagyon ritkán
kettot) pördít (jobbkéz jobbkezet tart és a férfi
a nõt hátulról elõre pördíti) és
két páros lépéssel elõre zárják
a dallamrészt (GÓLYAMADÁR = jobb-bal-jobb-bal zár).
A következõ szakaszt újból hátra fele kezdik,
ugyanúgy táncolják:" Hetven ( százhúsz
) éves öregapám most házasodik / össze veri a
bokáját s úgy ugrándozik / gólya , gólya,
sárga lábú gólyamadár.
A ritmus és a hangulat emelkedõben van, míg végül
kifáradnak a táncosok, többen elvétik a lépést
- ekkor más játékos táncot kezdenek.
5. Öreg zsidó:
Körbe haladva táncolták " vonatozásra".
A dallam "akkor mondja jó" "jólesz abból
jó" és dallamvégnél irányt kell váltani.
A fiúk ilyenkor viccesen megpróbálják megcsókolni
a lányokat, azok védekeznek: pofonnal fizetnek, néha le
is köpik a fiút - viccbõl. A ritmus emelkedõben, a
hangulat szintén, egyre nehezebb idõben megfordulni, és
egyre többen tévednek: ebbõl lesz a mulatság. " Az öreg zsidónak akkor vagyon jó kedve, / mikor
száz forintos bankó van a zsebében.
Akkor mondja : jó, jó lesz a bor jó, / jó lesz az
én (ici pici) Sári lányom lakodalmára. ''
6. Hadd el te , kicsike...
7. Változtatós
8. Hétféle tánc ( hétféli )
a. Vékony deszka kerítés ...
b. Hétlépés - Egy a ketto három négy ...
c. Polka
d. Németes
e. Dobbantós
f. Hadd el te , kicsike
g. Gyere be rózsám, gyere be...
Gyüjtötték: Török Anna és Sándor Csaba,
Feldolgozta Sándor Csaba, 1997
ördögborda.hu
- copyright 2010 - minden jog fenn tartva - created
by AE
, lately by SöCsö