Lazea Sergiu
1987 márc. 02
Str. 1 Dec. nr. 38
0040-0744-801583
Hali! Én vagyok az, Sergiu azaz a
barátoknak Sagem. Most 16 éves vagyok és nyolc éve
táncolok az Ördögborda néptánc együttesben
ami eleinte Botorka néven volt ismert, de aztán nevet változtattunk
különbözo okok miatt.
Elmondhatom, hogy amióta a tánccsoporttal vagyok nagyon
sok boldog pillanatot átéltünk, jóban is és
rosszban is együtt voltunk; persze a legtöbbet jóban.
Nyolc év alatt nagyon sok barátot megismertem különbözo
helyekrol, legtöbbet Magyarországról, mert oda jártunk
a legtöbbet és ott volt eloször a legnagyobb sikerünk
Debrecenben, de errol a tánccsoport bevezeto szövegében
kaptok majd bovebb leírást.
Nagyon szeretem a táncot és az esett a legrosszabbul mikor
2003-ban szerepeltünk Pesten és én nagyon beteg voltam
ezért a tanárunk, Csaba lépett fel helyettem, körülöttem
mindenki tombolt, én is ott voltam a közönség
között akkor éreztem hogy, kiszökök a közönség
közül és felmegyek hogy velük bulizhassak, mert
nagyon jó volt a hangulat a
Színpadon, köszönhetoen Csabának, aki szereplés
elott mindig jó hangulatot teremt.
Még folytatom a táncot ameddig tudom, mert érzem
hogyha elhagynám akkor sehol nem tudnék akkorát bulizni
mint amikor együtt vagyunk bulizni. Azt hiszem már olyanok,
vagyunk mint egy család aki már nyolc éve együtt
él.
Röviden ennyi!
A balánbányai Nexus Alapítvány és a Tanulók Háza közös tevékenységének köszönhető az, hogy tanév közben hetente több mint 300 gyermek tanul néptáncot Balánbányán és Csíkszentdomokoson. A gyermekekből az évek során tánccsoportok verbuválódtak: ezek képviselik régiónkat különböző neves fesztiválokon. Távlati tervünk Felcsík minden falujába eljutni, a népi tánc oktatásában besegíteni, szakmai-módszertani tanácsokat adni.
Balánbányán 3 táncsoportot muködtetünk: az Ördögborda, a Prücskök és a Botorka gyermektánccsoportokat. Csíkszentdomokosi csoportjaink neve Elevenek és Zsengicék.
Az "Ördögborda" név hallatán az itteni emberek az Erdei Pajzsikára (Dryopteris Rex), egy páfrányféleségre gondolnak, melynek alakja hasonlít az emberek bordázatához. Azok akik nem ismerik a szó jelentését viszont valami ördögi dologra gondolhatnak. E csoport táncolási módja olyan is: ördögi. Ördögbordák lettek, de ördögfiókákként táncolnak.
S minthogy "ördögi" díjakat nem osztanak, így a "Szomszédolás '99" debreceni néptáncfesztiválon a "legboszorkányosabban táncoló csoport " díját nyerték. Szabad és szívbol jövo táncuk mindig magával ragadja a közönséget. Ez a csoport tán a legsikeresebb az e vidékiek közül. Többször megfordultak már hazai és külföldi fesztiválokon és néptánctáborokban.
Célunk a népi hagyományok, szokások, értékek gyüjtése, felleltározása, művelése, megőrzése és ismertetése, népszerűsítése. Ilyen jellegű akciók megszervezése, finanszírozása, támogatása. Megyei- , országos- és nemzetközi szintű tanácskozások, konferenciák, fesztiválok, táborok szervezése, melyeknek fő témája a népi kultúra: néptánc, népzene, etnográfia, múzeális értékek megőrzése. Az eredeti népzene és néptánc szakszerű gyűjtése, feldolgozása, terjesztése és tanítása egyik fő tevékenységi területünk. Nagyon fontosnak tartjuk a falusi élet íratlan szabályai szerint való élet ismertetését, mert ez jellemalakító, erkölcsnevelő volta mellett hagyománytisztelő, értékmegőrző társadalmat teremt és kíván.
ördögborda.hu
- copyright 2010 - minden jog fenn tartva - created
by AE
, lately by SöCsö