Szabó Rita
1994 május 24
Bl. 46\2\15
atirasz@freemail.hu
Szabó Ritának hivnak, és úgy is szólitanak. Jelenleg hetedikes vagyok, de ha minden jól megy akkor ez változik. Sokan azt mondják fárasztó személy vagyok, és strapálom az emberek agyát a vicceimmel, amelyeket csak én értek, de ez engem nem zavar, mert én nagyon jól szórakozok.
A körülöttem lévok igy látnak engem, de én magamat milyennek látom, milyennek ismerem, azt nehéz megfogalmazni. Röviden fogalmazva én egy egyszeru lány vagyok. Idom nagy részét tanulással töltöm, de mellette nagy eloszeretettel néptáncolok “ hivatalosan” elsos korom óta Csaba bácsi tanitványaként. A tánc során jobban megismertem magamat, és a társaimat, akiket ma már barátaimnak mondhatok. Néha nehéz táncpróbákra járni minden mellett, de a kis csapat ha eggyütt van, akkor más már nem számit!! A tanulás és tánc mellett, még juttatok idot az olvasásra, és az éneklésre, de idoközönként a barátaimat is felkeresem, mert jól esik egy kicsit velük kikapcsolódni.
Hát ennyi ,ez vagyok én!!...Aki nem hiszi járjon utánna!!
2008. január 14-én
SZIASZTOK!!!
A balánbányai Nexus Alapítvány és a Tanulók Háza közös tevékenységének köszönhető az, hogy tanév közben hetente több mint 300 gyermek tanul néptáncot Balánbányán és Csíkszentdomokoson. A gyermekekből az évek során tánccsoportok verbuválódtak: ezek képviselik régiónkat különböző neves fesztiválokon. Távlati tervünk Felcsík minden falujába eljutni, a népi tánc oktatásában besegíteni, szakmai-módszertani tanácsokat adni.
Balánbányán 3 táncsoportot muködtetünk: az Ördögborda, a Prücskök és a Botorka gyermektánccsoportokat. Csíkszentdomokosi csoportjaink neve Elevenek és Zsengicék.
Az "Ördögborda" név hallatán az itteni emberek az Erdei Pajzsikára (Dryopteris Rex), egy páfrányféleségre gondolnak, melynek alakja hasonlít az emberek bordázatához. Azok akik nem ismerik a szó jelentését viszont valami ördögi dologra gondolhatnak. E csoport táncolási módja olyan is: ördögi. Ördögbordák lettek, de ördögfiókákként táncolnak.
S minthogy "ördögi" díjakat nem osztanak, így a "Szomszédolás '99" debreceni néptáncfesztiválon a "legboszorkányosabban táncoló csoport " díját nyerték. Szabad és szívbol jövo táncuk mindig magával ragadja a közönséget. Ez a csoport tán a legsikeresebb az e vidékiek közül. Többször megfordultak már hazai és külföldi fesztiválokon és néptánctáborokban.
Célunk a népi hagyományok, szokások, értékek gyüjtése, felleltározása, művelése, megőrzése és ismertetése, népszerűsítése. Ilyen jellegű akciók megszervezése, finanszírozása, támogatása. Megyei- , országos- és nemzetközi szintű tanácskozások, konferenciák, fesztiválok, táborok szervezése, melyeknek fő témája a népi kultúra: néptánc, népzene, etnográfia, múzeális értékek megőrzése. Az eredeti népzene és néptánc szakszerű gyűjtése, feldolgozása, terjesztése és tanítása egyik fő tevékenységi területünk. Nagyon fontosnak tartjuk a falusi élet íratlan szabályai szerint való élet ismertetését, mert ez jellemalakító, erkölcsnevelő volta mellett hagyománytisztelő, értékmegőrző társadalmat teremt és kíván.
ördögborda.hu
- copyright 2010 - minden jog fenn tartva - created
by AE
, lately by SöCsö