A falu életében való népviseleti kellékeknek hétköznapi és ünnepi, elsõsorban vasárnapi, de az évi ünnepkörökben meg volt, hogy milyen napokon milyen viseleti kellékeket használtak. A nyári napokon amikor a mezõn dolgoztak, egyszerûen pendelyben jártak, nem használtak szoknyát, a férfiak viszont mindig harisnyában jártak. A téli hónapokban a nõk vastagabban öltöztek, de a hétköznapi viselet akkor is nagyon egyszerû volt. A minket motívumaiban, színeiben, szabásában nagyon érdeklõ viseleti kellékek a nagy ünnepekkel függenek össze. A misére igyekvõ domokosi székely leány, fiatal vagy idõs asszony, illetve a legény viselete az, amirõl tárgyalni szeretnénk. Ezen viseletek, fõleg a nõi ruhák szintjén mind színezésben, mind pedig mintázatban bizonyos életkorra vagy társadalmi helyzetre utaltak, tehát életének bizonyos idoszakában a nõ megszabott színváltozatokat használt. A fiatal lányok, inkább pirosas színezést használtak. (Megjegyzendõ, hogy a piros szín elõállítása eléggé nehéz volt, mert természetes anyagokból nem vonható ki csak a tüzpiros (sötét piros).) A fiatal asszony is használ még pirosas szõttest, azonban korosabb asszonyok már vegyítették, kékkel, zölddel, és ahogy haladunk a korral, barnával, és egyre több hangsúlyt fektettek a feketére. Ugyanakkor nagy ünnepi alkalmakkor került elé a hímes rokolya, amit már ritkábban használtak egy év során. Még azt is meghatározták, hogy milyen ünnepkor, milyen kendõt tegyen fel egy asszony. Pár öreg nénin még mindig található szõttes napjainkban is. A nõi viselet ma is ugyanazokból a ruhadarabokból áll, pontosabban: az ingalj vagy pendely, alsó rokolya, gyócsing, rokolya, mellény, kötény, csizma vagy cipõ. A felsorolt ruhadarabokat jellegzetes hajviselet és fejrevaló egészíti ki. Ma a fiatal generáció csak színpadi öltözetnek használja. A nõi felso ruhák közül több mindent mellõznek ma: így például a zeke, cedelle, kocogány, szokmány, bundika, vizitka kimentek divatból. Ez a székely népviselet egész Felcsíkra érvényes. Minden vidéken általában ugyanazon alapanyaggal, szabásmóddal találkozunk. Azonban megkülönböztethetõ a díszíték, a tehnikai megoldások és színösszeállítások alapján. Így vidékenként/falvanként különbözõ viselet változatokat alakítanak ki. A férfi viselet nem annyira változatos, mint a nõké.
        Régen nem sétáltak a nõk különbözo hajkölteménnyel fejükön. Felcsíkon általában azonos volt a hajviselet; a lányok befonták szép hosszú hajukat, az asszonyok pedig kontyba tették. A kislányok legelterjedtebb hajviselete az egy, vagy két ágba font copf volt. A fonat végét madzaggal, kötõvel, estleg selyemszalaggal kötötték meg. Hátukon szabadon lógni hagyták, vagy visszakötötték a fonat tövéhez.
        A nagylányok hajukat két fele választották, a fül mögött két ágba fonták, és a haj pereme mentén koszorúba a fejre csavarták, csatokkal rögzítették. Viszont sokszor elofõrdult az is, hogy hátukon szabadon lógni hagyták a fonatokat. A lányok ritkán viseltek kendõt. Azonban a bûnbe esett lány nem járhatott haján pántlikával, templomba csak lekötött fejjel mehetett. Ma ezt már csak hagyományként ismerjük. A lány miután megtalálta a hozzá illõ legényt, férjhez ment hozzá. A templomi esküvõ, és a díszebéd után, éjfélkor, a lány elraktározta ifjúkori szép emlékeit a szíve mélyén, és egy új életmódot kezdett élni. Az asszonnyá avatás éjfél után történt, mikor bekontyolták az újasszonyt. Ennek lényege, hogy asszonyként kontyba fogja viselni haját, többé soha nincs mód a pántlikára.
        A domokosi asszonyok egy ágba fonták hajukat, kontyba csavarták, csontból vagy fából készített hajfésük segítségével tarkójukra rögzítették. Ma is megfigyelhetõ idõsebb asszonyoknál a konty.
Felcsíkon az új asszony-avatáskor a fejre csepeszt vagy fõkötõnek nevezett fejdíszt tettek. A fokötõ három részbol állt: kontytartó, fejfedõés taraj. A taraj szorosan lerakott, keményített csipke, melyet esetenként gyöngyökkel is díszítettek. A fõkötõt utcán viselték, gyakran fehér fejkendõvel vagy "hárászkendõvel" kötötték le.
        Napjainkban a fõköto megtalálható az öreg nénik szekrénye alján; Domokoson csak egy néni viseli. Az asszonyok többsége csak fejkendõvel fedte be a fejét. A fejkendõ készülhet házi szõttesbõl vagy pedig különbözõ bolti anyagokból például selyembõl, gyapjúból, kartonból. A fejkendõt ma is használják. Érdekes hiedelemvilága van a fejkendõnek. Idõs asszonyokat ma sem látni fejkendõ nélkül. Régebben éjszakára is fejkendõt kötöttek, mert a kendõ hiánya oly vétséggel volt egyenrangú mint a paráznaság.
A hárászkendõt télen ma is viselik. Színe inkább fekete, alapanyaga a gyapjú és házilag szötték (szövik).

Nõi ruhák

Felcsíkon három alsóruhát különböztetünk meg: a pendelyt (ingalj), az alsószoknyát és az inget.
A pendely alapanyagát kétféleképpen varrták. A táblás szabásmód az elterjedtebb, amit négy egyenlõ nagyságú táblából zsákszerûen varrtak össze. Azonban régiesebb a trapéz alakú oldaltoldásos szabásminta, amire két szél vásznat használtak. A két szabásváltozattól függetlenül, a varrógég elterjedése elõtt kézzel varrták össze a kiszabott (anyagot) darabokat. A pendely alját és derekát tüzdeléssel és behányással szegték vissza. Korcot türtek a pendelynek és régebb kendercénát húztak bele, késõbb azonban pertligumival helyetesítették. Ennek célja a derékra való rögzítés. A pendelyt ma már csak öregasszonyok viselik, akik nem vesznek alsószoknyát.
Alsószoknya
A nõk több alsószoknyát is felvettek alakjuk szélesítésére, szebbé, domborubbá tételére. Napjainkban csak egy alsószoknyát használnak, melynek alapanyaga a fehérgyolcs. Régebb kender vagy gyapottból készült vásznat használtak.
Vidékünkön az alsószoknyát két részbol varrták: felsõ rész és alsó részbõl.
A felsõ rész legalább egy sing vászonból, az alsó rész pedig legalább három sing vászonból készül. (Egy sing 62 cm-nek felel meg.) Az alját elõször meghúzzák petrezselymesen vagy darázsfészkesen, utána varrják hozzá a felsõ részhez. Az alsószoknya alján újabban két fodor (toldás, tászli) van, egyik szükebb, másik bõvebb. A toldásokat csipkével díszitik, Domokoson a legelterjedtebb a vasutas csipke, majd a kakastaréj, aminek több változata ismert. Régen Felcsíkon is használtak piros-kék csíkos alsószoknyát. Többnyire csak templomba vették fel, ugyanakkor nyáron felsõruhadarabként használták, akinek több volt hétköznap is viselte. Napjainkban is használják az idõsek, a fiatalok színpadi öltözetnek tekintik.
Nõi ing
Alapanyaga régen a kendervászon, gyapjú és kender, illetve gyapott és kender vegyített vászna volt. Ma fehérgyolcsból készül. A magyar népviselet nõi ing típusához általában a bevarrott újjú ingek tartoznak. A domokosi ingek elejét és hátát egybeszabják, "T" alakú nyakkivágás és 30 cm hosszú hasítékot vágnak az elõ közepére. "Pallóval" zárták a hasítékot párhuzamosan követõ apró lerakásokat. Ezeket a lerakásokat bolharáncnak nevezték, a palló pedig egy téglalap alakú pánt, minek hossza 3-4 cm, szélessége kissebb 1 cm-nél.
A vízszintes nyakkivvágást két oldalán vállmagasságban bevágták. A bevágásba egy-egy kb. 6 cm oldalú, háromszög alakú toldást tettek, amit vállpálhának vagy vállpáncnak neveztek. A vállat vállfolttal béleték ki, minek szerepe egyrészt az anyag kopását késleltetni, másrészt az anyagnak tartást adni. Az ing nyakánál és ujjainál a fölös bõséget tu- vagy bolharáncba szedik. Az ujjakat ráncolás után hónaljpálha segítségével rögzítik. A hónaljpálha bíztosítja a kényelmes mozgást. A csipkével való díszítés, ha van, azonos és kötelezo módon az egyenes szabású galléron is megjelenik, sot az alsószoknyán is.
Az ing hossza a derékig ér, századunk elejétõl gyakran vizitkával, réklivel és kurtival cserélték fel.
A rékli
Az újabbkeletû, polgári viseletek közül a legegyszerûbb. Az inget pótolandó, nyáron használatos, könnyed, általában vékony, selyembõl készült ruhadarab, amivel nem volt szükséges a lájbi használata. A borús nyári napokon a rékli kevés oltalmat nyújthatott a hideg szél és az erdei, majdhogynem alpesi klimájú vidékünk lányainak, asszonyainak, így ezeken a napokon vizitkát viseltek.
A vizitka
A vizitka már vastagabb anyagból, általában szövetbõl készült, díszítése gazdagabb és ünnepélyesebb. Tartása van, mint a réklinek. Legszebbnek, legkedveltebbnek, legünnepélyesebbnek viszont a kurti bizonyult, amit nagyon fontos események (esküvõ, temetés) alkalmával öltöttek fel. Legszebb példányait sûrûn darázsolták és gyönggyel is díszítették. Sajnos manapság nagyon ritka, és egyre nehezebb lesz felkutatása, mert a legtöbb öreg néni kívánsága, hogy menyasszonyi ruhájában temessék el.

A felsõ ruhák
A felsõ ruháknak nevezhetõ csoportba bátran sorolható az utóbbi két öltözékünk. Ezen ruhadarabok alá nem volt jellemzõ az ing viselése. A felsõruhák gyüjtõnévvel illetendõ viseleti kellékei: mellény, rokolya és kötény, továbbá bundika, rövid bunda és a nõi posztózeke. Régen a mellény inkább nyári és ünnepnapi ruhadarabnak számított. Domokoson a mellényt lájbinak avagy csecses-lájbinak nevezték attól függõen, hogy milyen volt az alkja és a szabása. Hossza derékig sem ért, régebb négy ujjnyi kellett legyen a rokolya és a mellény közötti távolság. Általában háziszõttesbol készítették úgy, hogy színeiben, mintázatában illeszkedjen a rokolyához és a kötényhez. De lehetett más anyagból is például: szövetbõl, azonban akkor legalább a színt és a díszítést hangolták össze. Díszítését többféleképpen oldották meg. Fekete bársony vagy más fekete szalagot, gyöngyöt, gombot, cakkenokat vagy pedig zsinórt használtak szegélyezés céljából. Nem volt jellemzõ a nõi lájbi hímzése. A díszíték falvanként változott.
Domokoson az apró piros-fekete farkasfogas az elterjedtebb, de más színekkel is lehet találkozni. A lájbi három részbõl állt: a hónaljig tartó hátrész és egy-egy szintén hónaljig tartó elõrész. A mélyen likerekített nyakat és a karöltõt háromszög alakú, cakkenoknak nevezett, díszítéssel szegélyezték. A két elõ találkozásánál kb 3 cm széles fekete bársony rátétet varrtak, amely eltakarja a záró kapcsokat. A rátétet fehér gombokkal díszítették. A mellény aljára 15-17 cm széles bársonyt tesznek, melyet a hátrész közepén "V" alakban szintén fehérporcellán gombokkal ékesítenek. "Csecses lájbi"-nak nevezték a szövetbol készült mellényeket, amelyek szabásuknál, formájuknál fogva egyben melltartó szerepet is játszottak. Nagyon általános volt a lájbitípusnak a kismamák általi használata.
Kötény

Vidékünkön elõruhának vagy karincának is nevezik. Falvanfént változik az elõruha alapanyaga, díszítése és színezése. Napjainkban Csíkszentdomokoson találunk szõttesbõl készült kötényt (apró farkasfogas), melyek aljára akár a rokolyának és mellénynek is, bársonycsíkot tesznek, ami 15-17 cm széles. Ma a kötény alapanyaga nagyon változatos lehet: selyembõl (zöld, fehér, fekete) gyolcsból, kartonból stb. A kötény egyetlen téglalapban (80-120 cm bo, 45-60 cm hosszú) a derekánál ráncba szedik, majd egyenes pánttal beszegik. Ma a kötény hossza két-három újjnyival rövidebb a rokolyánál. (régebb egyenlõ volt.)

Nõi szõttesrokolya
Felcsíkon a rokolyát gyakran szõttes szoknyának nevezik. Régen a nõknek munkanapi, vasárnapi ruhadarabja volt. Azonban a ketto között különbség van. A vasárnapi ruhát szigorúan csak templomba vették magukra a nok, miután haza mentek szintén ünneplobe öltöztek, de ezt a ruhát se lehetett hétköznap felvenni. Hétköznapra mindenkinek egy rend ruhája volt, ezt addig hordta míg el nem szakadt. A rokolyát is megkülönböztetik falvanként; színezésük, szövésük, szabásuk, formájuk alapján. Alapanyaga a színes gyapottfonal. Régebben gyapjúból és kenderbõl állítoták elõ, házilag színezve az alapanyagot. (Hargita megyében, Felcsíkon). Csíkszentdomokoson többféle színt használtak fel (így különböztették meg a korhatárt). Más színek az úgynevezett lángszínek, a piros és a kék színárnyalataiban, a barna, a zöld.
Összeállításuk:
-piros-fekete; búzakék-barna-fekete; zöld-barna-fekete, kék-piros-fekete; piros-zöld-fekete;
-barna-fekete; tiszta fekete.
A rokolya mintája lehetett két nyistben és több nyistben szõve. A szabásmódban két fõtipus ismert Felcsíkon:
a) Táblásan, toldás nélkül szabott rokolya, egybeszabott, általában a magában mintás rokolyák tartoznak ide, melyek falvanként különböznek. Például: uborka hím, négyes, barackmagos, borshímes, rudas, laposkás. Domokoson inkább a kerekhím, a borshím és a macskanyomos az elterjedtebb. (Ami fekete vagy sötét barna posztóból készült) (A macskanyom a kerekhím közepében van.)
Gyakran szõnek fekete felvetõbe pirossal öltött hímeket inkább fiataloknak. Idõsebbeknek ugyanabban a felvetõben (fekete) sötétebb színnel (barna-fekete, zöld) öltik le a szoknyának szõtt vásznat.
Ehez a szabásmódhoz tartoztak a vadmoly rokolyák, melyket általában leraktak (rakott szoknya) a begallérozás elõtt, és csak a jó módban levõ asszonyok használták.
A táblákat (ami lehetett 2 vagy 4) összevarrták derékban, turáncba szedték, majd begallérozták. Elol, ahová a rokolya hasítéka került kevesebb ráncot tettek. A rokolya aljára tenyérnyi bársonycsíkot varrtak, ami fölé keskenyebb bársonycsíkok kerültek.
b) Két részbõl szabott rokolyák, toldott rokolyák, seggentoldós (Domokoson).

Férfi viselet

Férfi hajviselet, sapkák
Napjainkban a férfiak rövid hajat nyíratnak, de régebben elõfordult a hosszú haj is, amit befonva hordtak. Szakált nem nagyon hordtak, viszont ritka az a férfi, amelyiknek nem volt kipenderített bajsza. Általában nyáron a férfiak széles karimájú fekete posztó kalapot tettek fejükre, melyet bikkfa kalapnak is neveztek. A kalapra zöld vagy fekete szalagot tettek. Napjainkban, bolti keskenykarimájú posztó, fekete vagy zöld kalappal járnak. Ugyanakkor szalma kalapot is viseltek, de ez nem volt elterjedve. Télen a férfiak fekete báránybõrbõl készült bundasapkát, kucsmát tettek fejükre, melyet középen kör alakban betürtek. A fiatal legények a sapka sarkát rövidre türték, ugyanakkor Moldvában már jóval magasabbra turték be a sapkát, sõt csak a tetején volt egy kis bemélyedés. A Gyimesekben viszont be sem türték a sapkát,egyszerûen a tetejét oldalra billentették.
Férfi alsó ruhák
A férfiak alsó ruhája nem olyan változatos, mint a nõké. Két alsóruhát különböztetünk meg: a lábravalót vagy gatyát és az inget. A férfiak ingje is a bevarrott ujjú ingtípushoz tartoznak. A székely harisnyába becsíptetve viselik. Egyenes szabású darabból varrják, kivéve a T alakú kivágást. Tehát létezik egy eleje, ami hasítva van, egy hát, a két újj, amit bevarnak az egyenes nyakkivágásba, hónalypálha segítségével, ami úgy mint a nõknél, a kényelmes mozgást biztosítja. A vállat vállfolttal bélelik, a nyakkivágásba pedig gallért helyeznek. A férfi inget is ráncba szedik a nyakrészél, a vállnál és az ujj aljánál, a pallót is ráncolják. Vidékenként is egységesen, mint a nõknél, pár eltérést találunk díszítésben és színezésben. A hétköznapi inget kender vagy lenvászonból varrták és szukebben, mint az ünnepekre való inget. Régen a székelyek is kiengedték ingjüket, amely most csak a Gyimesekben ismeretes. Ma a gyolcsinget gyakran cserélik kemény gallérú fehér bolti inggel. A lábravalót vagy gatyát napjainkban már nem varrják, nem is viselik.
Helyette bolti alsónadrágot vásárolnak. A gatya szárait egy egy szélbõl szabták, középre a szárak közé nagy 40-45 cm oldalú, négyzet alakú fenékrészt illesztettek, amelyet derékig eresztékkel toldottak meg. Alul, a szárak és fenékrész közé még egy-egy háromszög alakú hegyes toldást is varrtak. A derekát visszaszegték, de régen nem húzták korcba, hanem egyszerû cigány boggal rögzítették.(cigánybog= a derékbõségbõl egy bogot kötöttek).
A gatya alapanyaga többnyire a kender vagy a szöszvászon. A hétköznapi gatyák általában a kendernek a csepüjébol készültek, amely igen kemény vászon volt, mosott állapotban megállt a lábán. Azonban volt finomabb vásznú alsónadrág is, ami kender szál, gyapjú késõbb gyapott vegyítékbõl készült.

A férfi felsõ ruhák
A férfi felsõ ruhák posztóból és bõrbõl készültek régebben is, most is. Jellegzetes darab a posztónadrág vagy harisnya. Általában a "szabók" kezemunkája. Domokoson a piros zsinórral díszített posztóharisnya az elterjedt. A harisnyát általában két zsebbel diszítik, régen azonban csak egy zsebet varrtak rá. Nagyon régen zsebet nem varrtak, hanem csak egy hasítékot vágtak, ezt diszítették.
A harisnya sajátos része az ellenzõ, amely a két szél elol összevart és a farcsoktoldás közé esik. Tulajdonképpen egy hasíték, amely alá téglalap alakú posztót tesznek. Többféleképpen szegik be, például Domokoson bõrrel, háromszög alakú cakkenokkal, megakadályozva az ellenzõ kopását. A harisnya derekát ujjnyi széllesen behajtják és levarrják.
Ez a levarrás alakítja ki a korcot, amelybe nadrágszíjat húznak. Domokoson a zsebekre és a zsebek alá vitézkötésesen piros zsinórt varrnak. A kengyel segítségével a lábra szorosan rögzítik a harisnyát. A kengyel hossza lehet egy méternél több is.

A férfi mellény vagy lájbi, derékig vagy annál valamivel lennebb érõ, elöl gombolodó ruhadarab.

Újjabb keletû, fõként nyári viselet. Alapanyaga vidékenkén változik, leggyakoribb a fekete posztóból készült mellény. Domokoson a fekete posztóból készült mellénynek nyakat varrnak, ujjabban nyakas lájbinak is nevezik. Díszítése bõrrel történik, a lapocka alatt kiskapus hajlítások, a vese tájékán két csat, a lájbi nyilásánál a két elosarkát is bõrrel szegélyezik, megakadályozva a posztó kopását. Bal felõl található egy kis zseb a lájbin, alól pedig szintén van két zseb.
Régen találkoztunk fehér posztómellénnyel is, ezt egy nagycsaládban viselték, ezért az
emberek "fehér lájbis Kurkók"-nak nevezték. Nem önmutogatás céljából hordták a fehér posztómellényt, hanem mert több fiúk volt a családban, és a posztót nem tudták feketére festetni, mert túl költséges volt.
A fiatal legényeknek az utcán szigorúan begombolt lájbival szabadott megjelenniük. Azonban mikor a legény becsukta maga után a kaput, a kalapot félrecsapta és a szemébe húzta, a mellényt kigombolta, még az inget is kihúzta a harisnyából így igazolván "betyárságát".
A férfiak az õsz vége fele, a hóharmat megjelenésekor a mellényre rövid zekét vettek. Mintázata általában megegyezik a mellény díszítésével. Tehát a lapocka fölötti kiskapuzás erre is jellemzõ. Belülrõl lehet bélelt vagy nem, és nem volt jellemzõ a zsinórral való ékesítés.

A férfi felsoruhák közül még meg lehet említeni a hosszú posztózekét, minek alapanyaga a fekete vagy sötétbarna posztó volt. Legelterjedtebb az egyenes szabású, bokáig érõ posztózeke. Azonban Domokoson lehet találni szárnyaszekét, melynek oldalát trapézzal bovítették, így olyan terjedelmes volt, hogy oltalmat nyújtott két székelynek is. Ma a Jézust õrzõ katonák viselik a templomban Húsvétkor, nagypéntek délután 5 órától, nagyszombat éjféléig, a feltámadásig.
A férfiak lábukra bocskort húztak, késõbb bakancsra majd csizmára cserélték. Régen "egylábú" csizmát hordtak, tehát nem volt a két csizma megkülönböztethetõ. Többféle csizmát hordnak ma is, például: magyaros csizmát, régeni- és ezerrácú csizmát.

Gyüjtötték: Török Anna és Sándor Csaba, Feldolgozta Sándor Csaba, 1996